Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gera Marina

Csatlós Hanna – Czeglédi Fanni Kult

Hogy teljesítettek a Vajna-korszak utolsó produkciói?

Arra a kérdésre, hogy milyen a magyar filmgyártás az egy évvel ezelőtt elhunyt Andy Vajna nélkül, legkorábban idén vagy jövőre fogunk tudni válaszolni. A filmeknél a döntéstől a bemutatóig akár két-három év is eltelhet, így a tavaly mozikba kerülő és a jelenleg is készülő alkotások még mind a Vajna-rendszer filmjeinek tekinthetők. Megnéztük, mit értek el.

hvg.hu Kult

Gera Marina durván koplalt az Emmy-díjat hozó szerepéhez

Az Örök tél főszereplője már a forgatókönyv elolvasása után érezte, hogy ezzel a filmmel „térképre kerülhet”. A jelölés után azonban itthon nem ugrott meg a megkeresései száma, nemzetközi szinten azonban nyíltak ki kapuk.

Balla István Kult

Az Emmy-díjra jelölt Gera Marina: Nem fogok sírni, ha nem én nyerek

A Nemzetközi Emmy-díjra az idén a legjobb színésznő kategóriában Gera Marinát jelölték a Szász Attila rendezte Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért. A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjátadó gála helyi idő szerint hétfőn este lesz New Yorkban. Néhány órával a ceremónia előtt kérdeztük a legjobb színésznő kategória magyar jelöltjét.

hvg.hu Kult

Jövő héten két magyar Emmy-díjért is drukkolhatunk

Gera Marinát az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznő díjára, Bergendy Péter Trezor című filmjét a legjobb tévéfilm díjára jelölte a Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia. A Nemzetközi Emmy díjátadója magyar idő szerint kedd hajnalban lesz.

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

Őrült ötlettel állt elő a NOB elnökjelöltje, ami alapjaiban változtatná meg az olimpiát

Őrült ötlettel állt elő a NOB elnökjelöltje, ami alapjaiban változtatná meg az olimpiát

Mészáros volt veje akár börtönbe is mehet a milliárdos bírság mellett

Mészáros volt veje akár börtönbe is mehet a milliárdos bírság mellett

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

A svéd sajtó megnevezte az örebrói lövöldözés elkövetőjét

A svéd sajtó megnevezte az örebrói lövöldözés elkövetőjét

Törökországban őrizetbe vettek kilenc embert a 76 halálos áldozatot követelő szállodatűz miatt

Törökországban őrizetbe vettek kilenc embert a 76 halálos áldozatot követelő szállodatűz miatt

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon

Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon

A címlapról ajánljuk